A HTML5 már a januári CES-en központi helyre kerülhet a Microsoft-nál

Angol nyelvű trendkövető webhelyem mai, Windows 7 slates with a personal cloud based layered interface for touch-first HTML5 applications on the CES 2011 című bejegyzése bizonyítva látja a címben jelzett feltételezés igen nagy valószínüséggel való bekövetkezését.

Aki a devportal.hu-n találkozott már az ehhez kapcsolódó vitával igen hasznosnak fogja találni a mostanra körvonalazódott, fentebb bejegyzésben foglalt, részletes információk tanulmányozását.

Az említett vita vonatkozásában pedig alábbi, magyar nyelvű bejegyzéseimre utalnék:

Ebből csak Velvárt András Amit a Silverlight 5-ről tudni érdemes című híranyaga kapcsán a hozzászólásokban/megjegyzésekben kibontakozott vitát érdemes még itt megjeleníteni:

Nacsa Sándor wrote re: Amit a Silverlight 5-ről tudni érdemes

on Fri, Dec 3 2010 10:58

Mi a helyzet az Android supporttal?

vbandi wrote re: Amit a Silverlight 5-ről tudni érdemes

on Fri, Dec 3 2010 11:08

Sanyi, Androidról meg hasonlókról nem volt szó. XBOX-ot rebesgetik még a népek, de arról sem lehet konkrétumot tudni.

Nacsa Sándor wrote re: Amit a Silverlight 5-ről tudni érdemes

on Fri, Dec 3 2010 14:41

Ellenőriztem, valóban nincsen Android támogatás (kösz Bandi).

Ezek után nagyon rossz hírem van. Ha nem akarjátok kihagyni a kb. 430 milliós 2011-es kliens opportunitást (ami egyébként először fogja, mégpedig jelentősen meghaladni az eddigi kliens oldalt), akkor rá kell állnotok erőteljesen a HTML 5 + JScript + SVG + JSON technológiákra. Mi több a Microsoft-nak is kell valami hatékony toolset-et nyújtani ehhez, különben cserben hagyja saját fejlesztőit.

További részletek angol nyelvű trendfigyelő blogomban:

Split strategy for HTML 5 and Windows only enhanced development from Microsoft

lazure2.wordpress.com/…/split-strategy-for-html-5-and-windows-only-enhanced-development-from-microsoft

vbandi wrote re: Amit a Silverlight 5-ről tudni érdemes

on Fri, Dec 3 2010 14:54

Nem, Sanyi, nem a HTML5-re kell átállni, hanem a natív Android vagy iOS fejlesztésre, ha ez a piac fontos. A HTML böngészők desktopon sem kompatibilisek, mobilon hatványozottan rosszabb a helyzet: nem csak inkompatibilis (akármit mond az Apple vagy a Google), hanem ráadásul nagyon lassú is. Mobil eszközön a HTML nem alkalmas modern UX-ra, csak arra, amire eleve kitalálták: dokumentumok nézegetésére.

Itt van, hogy mire képes a leggyorsabb mobil eszközön a legkiforrottabb HTML5 böngésző: Safari az iPadon.

www.youtube.com/watch

Kiábrándító.

Nacsa Sándor wrote re: Amit a Silverlight 5-ről tudni érdemes

on Fri, Dec 3 2010 15:28

Nem Bandi, a HTML 5-re [++++] kell ráállni.

1 év múlva, mire a cross-platform dolog a fejlesztői túlélés záloga lesz, addigra még mobilion sem lesznek ilyen hatékonysági problémák. A Google Chrome OS, Google device-okon (azaz saját változatban és nem az open-source változatban) lesz az első, ami ezt bizonyítani fogja. Addigra az Android jelentősen továbbfejlesztett változatban (Gingerbread) lesz, szintén javított HTML5 képességekkel.

A kompatibilitás sem úgy fog felmerülni, mint most. A Google eszközök kompatibilisek lesznek, tool szinten végképp.

Microsoft szinten is az a kérdés, hogy a Microsoft eszközök (Wintel, WP7, XBox) HTML 5 [+++] szintű HATÉKONY programozhatósága tool szinten meg lesz-e oldva kompatibilisen.

STB.

Mire megtanuljátok a merőben új környezetet addigra már HTML 5 szinten is jó kompatibilitás lesz.

Android vagy iOS tanulás miért érné meg erre a mondjuk fél évre. Inkább a Silverlight-tal kellene haladnotok.

STB.

Turoczy Attila wrote re: Amit a Silverlight 5-ről tudni érdemes

on Fri, Dec 3 2010 17:39

Én a magam részéről szeretem a HTMl5-t. Egész jó eszköz. Nincs igazán bajom vele. De mobilra még biztos h nem őt választanám cél platformnak.

YellowCat wrote re: Amit a Silverlight 5-ről tudni érdemes

on Fri, Dec 3 2010 19:05

Akkor a flex-re/flash-re kell ráállni 🙂

vbandi wrote re: Amit a Silverlight 5-ről tudni érdemes

on Fri, Dec 3 2010 21:30

Mobilon jó lehet a HTML, ha pl. egy online újság tartalmát akarod kitenni. Ennél többre nem használnám.

Sárgacicának igaza van: flex / flash lehet még az az UX platform, ami mobilon komolyabb szóhoz juthat.

De azért ne feledkezzünk meg a .NET-ről sem. Monotouch, Monodroid, sőt Unity mind .NET-jellegű dolgok.

Bocs, NEM ÁTállást írtam egyik esetben sem, hanem RÁállást.

Szerintem nagy különbség.

Janka János wrote re: Amit a Silverlight 5-ről tudni érdemes

on Sat, Dec 4 2010 1:00

Én teljes mértékben egyetértek a HTML5 "ráállásal". Egyenlőre még az SL-be is látok potenciált, főleg a média szolgáltatások, illetve játékfejlesztés területén (jelenleg még). A Google viszont biztos, hogy minden erővel ráfog most kapcsolni erre, úgyhogy az MS-nek most fel kell kötnie a gatyát, hogy a jövőben labdába tudjon rúgni. Az IE9 az első lépés, jöhetett volna már hamarabb is. 😀

Nacsa Sándor wrote re: Amit a Silverlight 5-ről tudni érdemes

on Sat, Dec 4 2010 11:26

András, azért már az eddigi HTML-lel is lehetett egy csomó alkalmazást csinálni. Itt van pl. a teljes Google Apps.

Majd egy külön blogpostban leírom, hogy szerintem miért jó az MS-nek a HTML5, mégpedig úgy, hogy annak hátán a Silverlight-ot is be tudja vinni mindenhova.

A régi felállások radikálisan megváltoznak. Ebből éppen a HTML 5 révén tudja továbbvinni az MS a tejes .NET invesztícióját.

Ezért kell a szoftvereseknek is fokozott nyitottsággal figyelni a történéseket.

osiosi wrote re: Amit a Silverlight 5-ről tudni érdemes

on Sat, Dec 4 2010 14:29

Pedig én abban reménykedtem, hogy ez a HTML nevű szutyok végleg kihal. Ez a XAML (SL, WPF) számomra azt a reményt hozta el, hogy végre megszűnik a web-es és vastag klienses korszak kettőssége. Végre lehetne olyan programokat fejleszteni amelyeket egyféleképpen lehetne megírni és bárhogy/bárhol futtatni. A Flash is elindult ebbe az irányba. Sőt! Az Oracle is teljesen leállította a Swing-et. Mert ott is valami "közös" fejlesztői felületet szeretnének kialakítani mind a web-es mind a desktop programok terén. És ez így lenne jó, szerintem…

Ha meg kihal a WPF és az SL meg a WinForms is, akkor visszamegyünk az MFC világába? Elég durva lenne…

vbandi wrote re: Amit a Silverlight 5-ről tudni érdemes

on Sat, Dec 4 2010 14:31

Sanyi, a Gmail legalább annyira érv a HTML mellett, mint ellene.

A Google a Gmail-hoz kifejlesztette a GWT-t (amivel Java-ban lehet webet programozni Javascript helyett), mivel ők is tisztában vannak azzal, hogy a Javascript nem alkalmas ilyen összetett appok készítésére. Szerencsére a GWT elérhető átlagember számára is (illetve van hasonlója az MS-nek is, C#-ról).

A Gmail ugyanakkor ékes példája annak, hogy nem működik a write once, run anywhere html-ben sem. Nem csak különböző böngészőkre kellett újra meg újra tesztelni és módosítani a kódot (márpedig vannak bugok, hogy az egyiken megy, másikon nem), hanem a mobil verziót elég alaposan meg kellett változtatni a más form factor és input mechanizmus miatt.

Ezek a plusz munkák természetesen nem jelentenek gondot egy Google méretű cégnek. Sebaj, dobjunk rá 10-szer annyi fejlesztőt és budget-et, tartson 4-szer annyi ideig, oszt majd jó lesz. De vajon egy átlag cég megengedheti ezt magának? Vajon mennyi energiát kell beletenni egy GMail szintű appba HTML vs. Silverlight megközelítésben? Nem tudom, nem vagyok már naprakész HTML-ből… De lefogadom, hogy egy 2-5-ös szorzó van.

Nacsa Sándor wrote re: Amit a Silverlight 5-ről tudni érdemes

on Sun, Dec 5 2010 9:00

András, én soha semmikor sem az általatok megszokott HTML +JScript színvonalra gondoltam a HTML 5 kapcsán (az ismert AJAX). Mert az valóban olyan, ahogyan írod, írjátok, minősítitek (szutyok stb.).

Már azért sem gondoltam erre, mert még főállású Microsoft-os korom óta mindig szorosan követtem nem csak a GWT-t, hanem annak Microsoft pandantját a Script#-ot. Ráadásul a kettőt összevetve, ami már 2006 júniusában elég nagy nyilvánosságot kapott (ezt rengeteg helyen tükrözték):

www.microsoft-watch.com/…/script_vs_google_gwt_may_the_best_ajax_tool_win.html

A projects.nikhilk.net/ScriptSharp jelenlegi állapota október 6. óta a VS2010-el  is működik és mellesleg (már évek óta) ezt írja magáról:

Script# is used extensively by developers within Microsoft building Ajax experiences in Windows Live, Office to name just a couple, as well as by a external developers and companies including Facebook.

Továbbá már szeptemberi trendfigyelő bejegyzésem

lazure2.wordpress.com/…/microsoft-going-multiplatform

ezt írta:

2. Microsoft has already a well developed “multiplatform” strategy for its Software + Services approach. Look at their latest summary of  Microsoft cloud computing & cloud services – So much more than just BPOS [Aug 23]. Microsoft Office Web Apps and Windows Live Essentials  are the most visible manifestations of the AJAX multiplatform technology underlying these applications. We know only – in fact for almost two years already – that a C# to JavaScript tool, called Script# is an essential part of that. And there are continuous improvements in both set of applications, see the MSDN blog of the Microsoft Office Web Apps team, as well as the Inside Windows Live and the Windows Live for Developers blogs.

Ezek mögött mindenütt linkek vannak. Érdemes mögéjük mennetek a lazure2.wordpress.com/…/microsoft-going-multiplatform címen található blogon.

YellowCat wrote re: Amit a Silverlight 5-ről tudni érdemes

on Sat, Dec 4 2010 22:08

Sztem végeredményében meg tudja közelíteni az sl-t a html+új js api, csak ahogy írtad a sok szívástól többszörös a fejlesztési idő ahol számít, hogy több böngészőben is úgyanúgy működjenek a dolgok. Üzleti alkalmazásnál általában nem számít, legfeljebb új böngőszőverzió cserélésekor (pl ie6 -> ie 8 :D)

Illetve azért a fejlesztői eszköztámogatottsága is jobb az sl-nek. Én a .net kezdete óta sok asp.net-es projektben vettem részt, és az elején utáltam a js-t, közepén, amikor custom kontrolokat kellett gyártani, akkor szerettem.

De így utólag, hogy látom mennyire más mondjuk egy sl-es alkalmazás, már tudom, hogy mennyi plusz szíváson estem át 🙂

Menetközben is tudtam, csak hát így utólag még inkább. Mondjuk én az sl helyett más megoldást választottam volna anno az ms helyében, mert már akkor is nagyon sokat gondolkoztam hogy lehetne kiváltani a szutyok html-t 🙂

Nacsa Sándor wrote re: Amit a Silverlight 5-ről tudni érdemes

on Sun, Dec 5 2010 9:00

András, én soha semmikor sem az általatok megszokott HTML +JScript színvonalra gondoltam a HTML 5 kapcsán (az ismert AJAX). Mert az valóban olyan, ahogyan írod, írjátok, minősítitek (szutyok stb.).

Már azért sem gondoltam erre, mert még főállású Microsoft-os korom óta mindig szorosan követtem nem csak a GWT-t, hanem annak Microsoft pandantját a Script#-ot. Ráadásul a kettőt összevetve, ami már 2006 júniusában elég nagy nyilvánosságot kapott (ezt rengeteg helyen tükrözték):

www.microsoft-watch.com/…/script_vs_google_gwt_may_the_best_ajax_tool_win.html

A projects.nikhilk.net/ScriptSharp jelenlegi állapota október 6. óta a VS2010-el  is működik és mellesleg (már évek óta) ezt írja magáról:

Script# is used extensively by developers within Microsoft building Ajax experiences in Windows Live, Office to name just a couple, as well as by a external developers and companies including Facebook.

Továbbá már szeptemberi trendfigyelő bejegyzésem

lazure2.wordpress.com/…/microsoft-going-multiplatform

ezt írta:

2. Microsoft has already a well developed “multiplatform” strategy for its Software + Services approach. Look at their latest summary of  Microsoft cloud computing & cloud services – So much more than just BPOS [Aug 23]. Microsoft Office Web Apps and Windows Live Essentials  are the most visible manifestations of the AJAX multiplatform technology underlying these applications. We know only – in fact for almost two years already – that a C# to JavaScript tool, called Script# is an essential part of that. And there are continuous improvements in both set of applications, see the MSDN blog of the Microsoft Office Web Apps team, as well as the Inside Windows Live and the Windows Live for Developers blogs.

Ezek mögött mindenütt linkek vannak. Érdemes mögéjük mennetek a lazure2.wordpress.com/…/microsoft-going-multiplatform címen található blogon.

Nacsa Sándor wrote re: Amit a Silverlight 5-ről tudni érdemes

on Sun, Dec 5 2010 10:24

Mellesleg már most megúszhatjátok ezt az egész jelenlegi AJAX problematikát, ha az Office 365-re álltok rá ezen a téren (és persze világpiaci értelemben). Ezért frissítettem lazure2.wordpress.com/…/microsoft-office-365-saas-now-in-limited-beta bejegyzésemet, amiben — többek között — ezt a Microsoft idézetet olvashatjátok:

the opportunities to configure and extend SharePoint Online today include the ability to:

   * configure master pages, templates, page layouts, and site columns

   * customize the site UI with custom Silverlight controls, navigation or functional controls

   * build customized document workflows, using data and documents contained within SharePoint Online

   * customize lists and content types

   * use Sandbox Solutions to build custom web parts

   * design browser based forms using InfoPath forms

Továbbá ugyanezen helyen ezt a frissítést is elhelyeztem:

… Azure, jQuery & SharePoint: Huh? [Nov 26] … you could potentially divorce yourself from server-side dependencies to integrate with Azure, thus no need to install assemblies on the server. … This post showed you how you could leverage an Azure WCF service call and wrap with an ASMX SOAP call, which you could then use in JavaScript and jQuery to update an Excel view. The next step would be to craft an app that will eventually live and act entirely in the cloud—i.e. it uses data stored in Azure and uses jQuery to interact with an Azure WCF service.

VAGYIS: "out of the box" gondolkodásmóddal (amit egyébként András büszkén hírdet cégének honlapján) egészen problémamentessé tehető ez az egész HTML ügy az előszeretettel Silverlight-ban gondolkodók számára (ami ellen nekem semmi kifogásom, csak éppen a HTML-t ne hagyják ki).

vbandi wrote re: Amit a Silverlight 5-ről tudni érdemes

on Sun, Dec 5 2010 12:37

Sanyi. a Script# szép és jó, a GWT meg még szebb és jobb – de ezek a legtöbb HTML problémát nem oldják meg. Arra való, hogy szép "Javascript" kódot tudj készíteni egy fejlettebb nyelven, és ne legyen az, hogy a JS kódod egy bizonyos méret felett átláthatatlanná válik.

De nem oldja meg azt a problémát, hogy az egyik böngészőn a JS 15-ször lassabb, mint a másikon. Azt se oldja meg, hogy másképp értelmezik a HTML szabványt, és komoly hack-ekre van szükség ahhoz, hogy ugyanúgy nézzen ki a lapod minden böngészőn.

És hogy segít ezen a Sharepoint Online? Előbb-utóbb ott is bele kell másznom a HTML-be és a CSS-be (lásd "configure master pages, templates, page layouts", vagy saját page partok esetén), és innentől ugyanaz a helyzet. Ez minden, csak nem problémamentes.

YellowCat wrote re: Amit a Silverlight 5-ről tudni érdemes

on Mon, Dec 6 2010 15:32

Tessék egy példa, hogy miért szívás a html világ. Itt egy frissen megjelent devportal-os cikkből egy részlet:

"A fent felsorolt modulokon kívül még számos modulja létezik a CSS3-nak. Ezek a modulok a szabvány fejlesztési folyamatát tekintve alacsony prioritásúak, azért nem kerültek felsorolásra. A felsorol, modulok között is van olyan modul, amit aktívan, és van olyan is, amit kevésbé aktívan fejlesztenek, ez leginkább attól függ, hogy az adott modulra mennyire van igény. Egyértelműen látszik az a tény is, hogy vannak olyan modulok, amelyeket egyelőre még nem támogat az IE9, de nem kell elkeseredni, még nem tudni, hogy még mi fog belekerülni. "

adamh wrote re: Amit a Silverlight 5-ről tudni érdemes

on Tue, Dec 7 2010 9:27

YellowCat idéz fentebb egy friss devportálos cikkből. Én ugyan ebből a cikkből idéznék egy másik részt:

"…2005-ban pedig elkezdődött a CSS3 szabvány fejlesztése, aminek a végleges változata még ma sem készült el. Ezért a W3C által ajánlott CSS szabvány 2007 óta a CSS 2.1."

Én ezért nem hiszek annyira abban, hogy a HTML maga alá fog gyűrni minden más technológiát. Hihetetlenül lassan fejlődnek mind a HTML mind a kapcsolódó technológiák.

YellowCat wrote re: Amit a Silverlight 5-ről tudni érdemes

on Fri, Dec 10 2010 22:11

Egy másik példa hirtelen:

prog.hu/…/Javascript+visible+nem+megy+Chrome+alatt.html

És ez még nem a html5…. Azaz már minden mittoménhányszázalékos elterjedtségű böngészőkben ugyanúgy kéne működnie évtizedek óta, nem?

És még mindig ilyenekkel szív(unk), aki html-t gányol.

És ez csak az egyik téma erről az oldalról, ebben a témában a több ezer közül….

Advertisements

Nacsa Sándor névjegye

Lazure Kft. • infokommunikációs felhő szakértés • high-tech marketing • elérhetőség: snacsa@live.com Okleveles villamos és automatizálási mérnök (1971) Munkahelyek: Microsoft, EMC, Compaq és Digital veterán. Korábban magyar cégek (GDS Szoftver, Computrend, SzáMOK, OLAJTERV). Jelenleg Lazure Kft. Amire szakmailag büszke vagyok (időrendben visszafelé): – Microsoft .NET 1.0 … .NET 3.5 és Visual Studio Team System bevezetések Magyarországon (2000 — 2008) – Digital Alpha technológia vezető adatközponti és vállalati szerver platformmá tétele (másokkal együttes csapat tagjaként) Magyarországon (1993 — 1998) – Koncepcionális modellezés (ma használatos elnevezéssel: domain-driven design) az objektum-orientált programozással kombinált módon (1985 — 1993) – Poszt-graduális képzés a miniszámítógépes szoftverfejlesztés, konkurrens (párhuzamos) programozás és más témákban (1973 — 1984) Az utóbbi időben általam művelt területek: ld. lazure2.wordpress.com (Experiencing the Cloud) – Predictive strategies based on the cyclical nature of the ICT development (also based on my previous findings during the period of 1978 — 1990) – User Experience Design for the Cloud – Marketing Communications based on the Cloud
Kategória: Uncategorized | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s